Lehunyt szemedben másod ébred, tükör-homályban két tekintet. Valótlan álmok jönnek érted, ez biztat, annak fénye int meg. Magad találod éned ellen, nevezd akárhogy: lélek, szellem; árnyékát hordod vétkeidnek.
A vágy egy ajtón túlra rángat, nem kell a próbákat kiállnod. Utat hazudsz és angyalszárnyat, és vétlenekre hull az átkod. Ha nem hibázol, nem haragszol, felhőt kavarsz megunt szavakból, mert kellemetlen mindent látnod.
Időd rohan s a lelked fárad, kétség ront rád, de félresöpröd. Sóhajtozol, mint dől le várad, ügyetlen csapkod gyenge öklöd. Döbbensz, legvégül egy a mérleg, és számolod, az mennyit ér meg, ha nem kell semmit megköszönnöd.
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
|