Esteledik |
Néha nem marad más, így minden nap mai, vörösre főnek a a hegyek kék húsai. A napok megállnak, mint lomha vén vekker, könyököl a rőt nap, bágyadt bús szemekkel. Itt vannak a múltból igenek és nemek, szemhéjunk szárnyai tűz lesz, ha lengenek. Hullanak a fények, egy udvarnyi halom, szentem vagy még mindig libbenő alkalom. Így jön el az este, sötét az ég odva, lehullnak a fények lihegve, dadogva. Villan a holdsugár, így fut el a lábam, száz évnyi érintés lapul a szobában. Néha nem marad más, így minden nap mai, vörösre főnek a a hegyek kék húsai. |