Sosem hívnak, mégis jövök.

Számtalan szék, kerek asztal.

Kényszer mosoly, fölös körök,

mások előtt pár arasszal

próbálkozom ezzel-azzal.

Ősz után nem, de majd télen,

csak ezt hallom: lehet, talán...

Itt a vétkes mindig vétlen,

s amíg mereng saját magán,

mentségeit aggatja rám.

Csak azért is, nosza, ismét,

kikerülöm, arrébb lépek.

nézem, amint semmit hint szét,

mázas keret, üres képek,

úgy van, hogy a csúfak szépek.

Nem adom fel, néha bánom,

elfuthatnék, könnyebb lenne...

Alkut kötnék arany áron,

s rátalálnék szerepemre:

hallgassak csak bölcsen benne.

( Megjelent az Ekőretolt Helyőrség internetes oldalán)