Szakaszhatár
Julcsinak
Lassanként összeszeded, e széthulló világ darabjait,
poros, sötét polcokon lomolsz, pakolod sorban
a gazdájuk, feladatukat vesztett holmikat, ruhákat
szerszámokat, apróbb emléktárgyakat, melyeket
még megőrzött benned az idő, ez a közönyös, bamba
portás, aki mindent, s mindenkit tovább enged,
némelyeknek szalutál, mint a régi vágású katonák,
kik újabb csatába mennek egy vesztett háború után…
Napsütés, holdezüst-eső, szélfútta éjszakák,
dérbőrbe bújt hajnalok után futó nyulak, rókák,
őzek nyomán, szürkén kavargó porörvények után,
elszállt gondok, gondolatok után, árnyékok lábnyomán,
letisztult, zöld csöndek nyomán, kivirágzó kopjafák
gyökérnyomán, Muhi, Mohács, Majtény, Világos
és Arad nyomán, romok felett fénylő naptető nyomán,
minden lezárul és újranyílik; létünk megannyi szakaszhatár
közé zárt kerettörténet, feléjük mész az időben, s már előre
érzed, hogy közeleg a vége, s itt van az a pont, ahol ami
eddig jött, most megáll, és a semmibe foszlik egy szombat délután,
lezárt ajtók nyílnak a becsapódók után, s érzed belül,
hogy a csörömpös, törtető történetnek vége lesz hirtelen,
s azután az a mérhetetlen mélységű csönd zeng,
mikor érkezel fényjárta angyalszárnyaidon Babám…
2024-06-22
2024-06-22