Szuterén
Por van, hónaljszag, félhomály,
egy nő a pultnál jajveszékel.
Jövője nincs, a múltja fáj,
és nem segít a "többet ésszel",
egy szóra mégis érdemes,
bármit megszépít pár feles,
s mindjárt talán a fényig ér fel.
Az onnan-út tovább vezet,
a szédület tart és vezérel.
Egy férfi nyújt felé kezet,
egy asszony csap rá fél szemével,
ki angyalt lát, ki ördögöt,
hány kép villan két kör között,
s egy szék alatt mi minden fér el.
Zsibbadt agyak, ledőlt falak;
az est kinő a délutánból.
A bátrak tűzzel játszanak,
amennyi érzés, annyi lángol.
Nem fojt a füst, kering belül;
mi nincsen itt, előkerül,
miért is lenne épp most máshol.
