Mint egy víztükör
Miért ne szerethetnél,
kiabálhatnál,
vagy átkozhatnál,
vagy átkozhatnál,
ha torkodban lelked,
most, hogy valakit
a földbe el…..
Téged meg önmagadba
temettek?
Szürke köd illat nélkül,
eső verte röghalom,
fojtó jelen,
de zöldbe fordul őrzött emlékül,
egyszerre Veled és
Mással van jelen.
Nem ment túl messzire,
Nem ment túl messzire,
csenget benned,
engedd be emlékét,
ami minden víztükörben él,
melyet fodroz kerek kavics,
vagy elbukott szenvedély.
