Nincs határ
Nem az bánt, kérlek, azt ne hidd,
hogy pont nem tartasz senkinek,
nem számít az, mert verseid:
mélységnek mondott felszínek,
giccses sorokban közhelyek,
s miránk szennyvízként ömlenek.
Izzadtságszag meg képzavar,
és irkafirka rettenet.
Ki érti azt, mi mit takar,
nem úgy, mint költőt emleget,
hiába dől a szlengözön,
átlát az álszent tejködön,
Van másik út?- én nem hiszem.
Alig-gerinc és egy kalap.
Két társaság egy restiben,
ez hátba szúr, az szájba csap,
hisz’ nincs határ, kelet, nyugat,
egy sem szaval, de mind ugat.
Nos, itt ilyen, már rég szokom,
kinek jár díj, kitüntetés.
Bérelt helyek, barát, rokon,
s dívány-öröm, nem is kevés.
S bár volna jobb, akadna más,
ezeknek jut csak folytatás.
