Suta óda egy márciusi reggelen |
Márciusi ég! Már a napot egyre feljebb viszed, Tűnik a tél gyomja, mint földi gyom, mit a kapa kiszed, Új valuta az új hét minden hájas, zsíros napja, Úgy jár köztünk a ledér tavasz, mint bohém, s a napot zsebre rakja. Hegyek másznak fel az égig, mint a csapzott, gyermeki fők, s kamaszodnak a zsenge magok, majd csupaszon kelnek ki a nők. Az erdőket még megnyúzta a tél, s az éjbe taposta az eget, de mag kaparász már a földek alatt, és a reggel rőt tenyérrel integet. Zöld lángú lombok tüzelnek fel az özvegy vén kerten, szétkenem az ablakon a fényed, a tavalyi lombot leverten. Nincs már messze, mitől mindenki lapít és fél. És mondogatom néha neked: halj meg, mielőtt eszmélnél! Mert az élet úgy kevés, ha élik, és üszkös az elégett évek piszka, nem kell bánni, ami jó volt, ami vággyal is volt bepiszkítva. |