Nagycsütörtök
Fehér volt a fény, s én fekete benne,
mint sötét hamu az elszórt liszten,
így lépett be a halálszagú Isten,
leült közénk, mintha minden
ember isten lenne.
Néztük, de csak én tudtam,
isten ő, hogy Ő az Isten,
én ki a világot járom ki nem aludtan,
tudtam, arra várt, hogy én is megfeszítsem.
A kísértés sötétlett felette,
mikor kezét a kezemre tette,
véres volt, s én véres lettem,
apró kis fények cikáztak felettem,
aztán kilépett az éjbe, az ő éje volt már,
mikor üres tálak páráltak az asztaloknál,
Megállt a fák alatt, még intett,
nem maradt más belőle,
csak egy tekintet.