Ha a rőt fényű nyári estek jőnek, és szelek fújják szét az ég sarát, viszik kiömlő vérét a felhőnek, míg házakra hullnak az éjszakák.
Fakóvá égnek a kerti lombok, és a szél nyüszítve fúj rajtuk át, míg lenn a görnyedt fák hada tolongott, honnan a szem ezernyi árbocra lát.
Alant feszület, s kézen a szög, mint féreg a fában, búsan nyöszörög, de a fej és a test ellenáll a szélnek.
Csak a szikár hajótestek recsegnek, és lomha fényű mécsek, mik félnek, búsan gyúlnak, mint lángja egy ecsetnek.
|