Paul Verlaine: Napnyugta

Éjre dől a táj,
már alig dereng,
bíborlón ég s fáj
amott messze lenn.
Remeg a szívem,
bút még nem feled,
ahogy szelíden
hív emlékeket.
Majd az ég felől
homok száll, s szalad,
a nap sírba dől,
sejtelmes árnyalak...
És az ég felől
hunynak a terek,
a por szétpereg
s a nap sírba dől.


 



 


 


Soleils couchants


Une aube affaiblie
Verse par les champs
La mélancolie
Des soleils couchants.
La mélancolie
Berce de doux chants
Mon cœur qui s'oublie
Aux soleils couchants.
Et d'étranges rêves,
Comme des soleils
Couchants sur les grèves,
Fantômes vermeils,
Défilent sans trêves,
Défilent, pareils
A des grands soleils
Couchants sur les grèves