Szabad lét harcosa volt e vén vadász,
ki ökrök fekete vérére vágyott.
Tengerparti síkra vonta őt a láz,
ki szomjan végtelen magányt lát ott.

S mint megátkozott, ki poklok alá hull,
fel-alájár s fojtogatja őt a vég.
Míg szép fejét a rácsba veri vadul,
röhögve bámulja hitvány csőcselék.

Lemondva mindenről, többé nem evett,
dühét vesztve, szomjan szenvedett,
s ellobbant nyugtalan létének lángja.

Óh, te szív, rebellis hitedben ki szán
a földi rácsok közt fuldoklón rángva?
Ne légy gyáva, tégy ahogy az oroszlán!

Étant un vieux chasseur altéré de grand air
Et du sang noir des boeufs, il avait l'habitude
De contempler de haut les plaines et la mer,
Et de rugir en paix, libre en sa solitude.

Aussi, comme un damné qui rôde dans l'enfer,
Pour l'inepte plaisir de cette multitude
Il allait et venait dans sa cage de fer,
Heurtant les deux cloisons avec sa tête rude.

L'horrible sort, enfin, ne devant plus changer,
Il cessa brusquement de boire et de manger,
Et la mort emporta son âme vagabonde.

Ô coeur toujours en proie à la rébellion,
Qui tournes, haletant, dans la cage du monde,
Lâche, que ne fais-tu comme a fait ce lion ?