Te biztosan megérted ezt a különös hangulatot, mely ma éjjel kúszott agyamba és ott jelet hagyott: hangod ma éjjel olyan, mintha édes, puha krém volna, mint mikor anyám az ünnepi tortát mázzal bevonja; mintha közelebb, ugyanakkor távolabb lennél tőlem, mintha elhallgatnál súlyos gondokat előlem... Úgy képzeld el olyan, mint mikor a lapos kavics a vízbe csobban: körötte ezer gyűrűt látsz, - majd elsimul még jobban... Ma éjjel olyan a hangod, mintha puha, friss mohát simítanánk: selymes, halvány, zsenge-zöld és felszökik tőle a láz - a ma éjjel olyan, mint egy régi bársonyruha fodra: ...a ruha pávakék, súlyos és cifra a sok gombja. [...] ...ma éjjel még úgy szakad rám a csönd, mint az ítélet: de ahogy múlnak a napok - tudom - , a hang majd ideér, és újra velem lesz. Minden szó, mit majd kiejtünk, - sebe lesz a hallgatásnak, és összes, eddig el nem ölelt ölelésünk ércnél maradandóbb jelei a pompás, nyári égbolt díszeként fennen sziporkáznak.
Budapest, 2005 - 2008. |