Mintha a réges-régi, vad átok válna valóra,
úgy haldoklik a nép, és úgy ég lázban a nemzet;
nézd, betegágya fölött keselyűk már rég gyülekeznek.
Préda vagyunk! Olcsó prédája a rút dögevőknek,
most nem a csúf, kutyaforma tatár támad, nem a német,
és a pogány sem tűz már lófarkas lobogókat
várfalainkra, Ivánék sem jönnek Budapestre,
tankokkal letiporni a várost, s védeni „békét"!
Csak mi vagyunk... a saját fajtánk, mint Dózsa korában:
zsarnoki bosszú ölt meg hetvenezernyi magyart! Vagy
nemrég ment a vonat valamerre, retúrjegye nem volt
senki fiának, vissza se tértek, messzi a láger,
messzi a recski halál; s a szögesdróttal kötözött kéz
int mereven, hűs oltott mész szaga száll: ez a mártír
egy jelnélküli sírban van most arcra borulva.
Más ma a helyzet... lassú gyilkosok ők, fura népek:
nem veszed észre, ha ölnek, lassú fegyver a méreg,
innen is, onnan is űznek, elárasztják a világot,
nézd, mind álszentmód hadovál, és míg teli zsebbel
kel ki magából, közben játssza az úrifiút; s jól
tudjuk: holló hollónak nem vájja szemét ki.
Nincs az a pénz, ami végre betömné szájuk, a kapzsit;
s nincs hatalom, mellyel megelégednének a földön,
lásd, eszelős dühvel reagálnak mindre, mi tiszta
ám sose volt az övék, csak a gyűlölet élteti őket!
S hogyha hibázol, konzumnép, ha kitátod a szádat,
vagy ha csak enni akarsz, ha a házad még a tiéd, és
számít még a család, számít, hogy szép-e jövője;
nem darabokra törött lelkű, ám büszke magyar vagy,
s nem porrongy az a háromszín zászló a kezedben:
akkor az Úr irgalmazzon, mert ők sose fognak!
Én fekszem most abban az ágyban! Jöjj, te segíts, hát
hogy küzdhetnék én egyedül mindent lezabáló,
ádáz sáskahadakkal? Hódoljak be, hogy élek
közkegyelemből még, és nyaldossak sima talpat?
Vagy meneküljek el innen, mint a kivert kutya télen?
Halljam hát, mit akartok most, vagy már akarat sincs?
Csókoljunk kezet új urainknak tán, amiért még
nem lógunk a bitón, vagy mondjunk hálaimát, hogy
nem tűzték a fejünk hegyesen meredő fakarókba?
Nem! Takarodjatok innen hát, szarházi királyok!
Despota zsarnok az összes, számító, kitenyésztett
lények: tűnjetek innen, gyorsan, messzi amíg nem
lesz késő, holnap nincs, elfogy már a türelmünk,
s akkor vége: hiába reménykedtek kegyelemben!