Az ég legyen veled! Talán e földi létben
már nem láthatlak többet sosem.
Téged szólít, de engem ittfelejtett Isten;
s hogy szerettelek, elveszítvén érzem.

Nem könnyezem, nem hallod panaszom.
Elfogadtam, amit nekem szán a jövő.
Feléd tart a végzet könnyű kis csónakon,
és csak mosolyom kísér mikor itt az idő.

Csupa remény vagy mikor elindulsz utadra,
s ha visszatérsz, gőggel van csordultig szíved;
mi itt maradtunk nélküled, elhagyatva,
de szeretteid talán majd meg sem ismered.

Az ég legyen veled! Gyönyörű az álmod,
de veszélyes a kábulat, amelybe kerget;
s a csillag, mi beragyogja fölötted a világot,
csalfa tündöklésével vakítja el szemed.

Talán jön majd egy nap, amikor megérted,
mennyit ér, ha van, aki igaz szívvel szeret,
s ha ez a ritka kincs végre a tiéd lett,
többé ne veszítsd el, mert megőrzi lelkedet.

Alfred de Musset (1810-1857) : Adieu!

Adieu ! je crois qu'en cette vie
Je ne te reverrai jamais.
Dieu passe, il t'appelle et m'oublie ;
En te perdant je sens que je t'aimais.

Pas de pleurs, pas de plainte vaine.
Je sais respecter l'avenir.
Vienne la voile qui t'emmène,
En souriant je la verrai partir.

Tu t'en vas pleine d'espérance,
Avec orgueil tu reviendras ;
Mais ceux qui vont souffrir de ton absence,
Tu ne les reconnaîtras pas.

Adieu ! tu vas faire un beau rêve
Et t'enivrer d'un plaisir dangereux ;
Sur ton chemin l'étoile qui se lève
Longtemps encor éblouira tes yeux.

Un jour tu sentiras peut-être
Le prix d'un coeur qui nous comprend,
Le bien qu'on trouve à le connaître,
Et ce qu'on souffre en le perdant.