A nyár csendben elszökött, emléke puhán szendereg, s a bíbor, bús fák között zubognak az esti szent erek.
A csend szül alkonyatkor s vele sírnak a hulló szilvafák, ajkukra száll a dús aranypor. Az első csillag az égre hág.
A hold halk ezüstöt ont, s az éj e messzi, hűs medált, mint egy sápadt, hű asszonyt lágy szelével százszor megáld.
A hajnal, mint a vérző óbor felragyog s egy puha lant árva húrjain egy kóbor dallal a béke örökre elsuhant. 2007.09.2
|