A Holdat igazán csak én ismerem,
hogy hány titok bújt e szó mögé. A szín
csak bilincs és a forma is mély verem -
elrévedek a nincs mőbiuszain.
A sarkok ott, a tér tenyérnyi katlan,

nekem elég bent pár világ - ujjaim
kutatják, hol a végeláthatatlan -
csak egy karnyújtásra a messzeségem.
Szemhéjam mögött, a hófehér zajban,
elvakít a mély: ez az örök ében,

és átsüt a Nap, mit látni sem merek.
Megteremtettem Istent a zenében -
szememben a templom égi hangjegyek,
de a felhőkig kell nőnöm a sötét
föld alatt, hogy végre megérintselek.