Íme, az Isten felszántja a Földet,
tüzet fakaszt az esztendők fölött;
tekintetében évszakok pörögnek,
két kardot tart az ég és föld között.

Úgy int felém, mint fák között a szellő,
hármas fejékén csillagfény remeg:
arcomhoz ér, és megtöri az élő
maszkok mélyén a száraz könnyeket.

Jöjjetek mind, ti elárult remények
kik feltámadtatok harmadnapon;
csatára gyűl a Száműzöttek Rendje,
végigsöpör a néma holtakon.

Pantokrátor, ki ott a túlsó parton
címerpajzsodba rajzolod jelem,
vezesd a kart ha sújt, vigyázd az álmom,
táncolj ma éjjel még egyszer velem!

Amint az égbolton kigyúlnak a fények,
felzúgnak mind az Isten erdei;
megtérnek mind az elfelejtett évek -
Et introibo ad altare Dei.