Mert megosztjuk bánatunk és örömünk,
És enyém minden drága gondolatod;
Kürttől és csatazajtól meg nem rettenünk,
Hisz' tudjuk: álmaink igaz jóslatok,
S amikor szíveden elpihen szívem,
Folyamuk ár-apályként dobban vadul
Test és tudat minden kis szegletében,
- Majd a vér a végső gáton túlcsordul,
hogy azt az egyetlen forrást meglelve
belefolyjon s megmutassa hatalmát;
S mi, két szerető, egy lélek s elme,
S végül egy hús leszünk; Áldd az Ég Urát,
Mikor véremen beteljesül sorsa,
S pirosra fest téged, fekete rózsa.

To Caitilin ni hUllachain:
The Little Black Rose Shall be Red at Last

Because we share our sorrows and our joys
And all your dear and intimate thoughts are mine
We shall not fear the trumpets and the noise
Of battle, for we know our dreams divine,
And when my heart is pillowed on your heart
And ebb and flowing of their passionate flood
Shall beat in concord love through every part
Of brain and body--when at last the blood
O'erleaps the final barrier to find
Only one source wherein to spend its strength
And we two lovers, long but one in mind
And soul, are made one only flesh at length;
Praise God if this my blood fulfils the doom
When you, dark rose, shall redden into bloom.