Fakó, fáradt szirmot bont a tiszai köd
némán mereng a nagy híd,
a tompa fények tánca mögött
az árva utcán pihennek álmaid.

A szobában az éjfélt hallgatom,
lassú percek hullnak halkan
és végig folynak szelíd ajkadon.
Melléd bújok (a lámpát égve hagytam).

Csend van, csupa szürke árnyék.
Hallgatunk. Te lehunyod a szemed
szólnék, hogy várj még
de már elragadt az álmos, bús Szeged.

2006.11.04