Federico Garcia Lorca: Zorongo

 

Téged áldó, simító két kezemmel
magam varrom királynő-palástod,
gyémánttal, gyöngyökkel díszítem,
merítek álmom csilló tündértavából.
Éjszaka volt, örökre egyek lettünk,
csodákat súgott a hótiszta tavasz,
színezüst szikrát szórt felettünk
lovad szép patkója, s ölelt a vigasz.
A hold is mosolyog, szerencsés fickó,
már sem illat, sem virág nem hiányzik,
csakis két karod kell, a forrón ölelő,
mely arannyal vonja be a világot,
csakis két karod kell, a forrón ölelő,
mely arannyal vonja be a világot.



 

Las manos de mi cariño
te están bordando una capa
con agremán de alhelíes
y con esclavina de agua.
Cuando fuiste novio mío,
por la primavera blanca,
los cascos de tu caballo
cuatro sollozos de plata.
La luna es un p
ozo chico,
las flores no valen nada,
lo que valen son tus brazos
cuando de noche me abrazan,
lo que valen son tus brazos
cuando de noche me abrazan.