Nézd, kedvesem, kókadt és száraz e rózsa, Csak pár óra és a szép szirom megfakul... A nagy vihart mindig követi a nyugalom : hogy szerelmed, s hűséged rendületlen, La desconfianza Mira, mi bien, cuán mustia y desecada Dentro de pocas horas será nada... Sigue a las tempestades la bonanza: de que dure tu amor y tu terneza:
mára fonnyadttá csókolta a nap tüze,
tegnap üdén illatozva én tűztem kebledre,
s gyöngéden hajolt feléd a virág égő pirosa.
Oly sok drága holmit többé már nem találsz:
eltűnik, lehet boldog, vagy fájó a változás,
de engedelmesen hull a világ elé áldozatul.
az örömre sűrű bánat és restség lebben,
hát bocsáss meg nekem, ha gyanakszom,
hiszen minden változik ezen a világon,
mégis szilárd a szerelem a te szívedben...? 
del sol al resplandor está la rosa
que en tu seno tan fresca y olorosa
pusiera ayer mi mano enamorada.
No se hallará en la tierra alguna cosa
que a mudanza feliz o dolorosa
no se encuentre sujeta y obligada.
siguen al gozo el tedio y la tristeza...
Perdóname si tengo la desconfianza
cuando hay en todo el mundo tal mudanza,
¿solo en tu corazón habrá firmeza?
