Ünnepi kiadás - J.M. Plunkett: Mikor meghalok

Mikor meghalok, ne hagyd, hogy a könnyek


Összemocskolják szomorú síromat,


Hogy megőszülj végleg a sorsom miatt,


S hogy sírboltom a félelem töltse meg:


Sírkövemen megjelenik a szíved,


Bár élek még – ne adj esélyt bánatnak,


Hagyd, hogy az öröm fényei gyúljanak


A végső Győzelmen, mi szúr és éget.


 


Már hallom, hogy lopakodik a bánat,


És darabokra tördeli a csendet;


Hogy félelmem elűzd: remény nem marad,


S jól tudom: hamar a földbe temetnek,


Testet gyászol az, ki megöl egy lelket,


S ki élőket gyilkol, holtakat sirat.


                                      



 


 


 


When I am Dead


 


When I am dead let not your murderous tears
Deface with their slow dropping my sad tomb
Lest your grey head grow greyer for my doom
And fill its echoing corridors with fears:
Your heart that my stone monument appears
While yet I live—O give it not to gloom
When I am dead, but let some joy illume
The ultimate Victory that stings and sears.


 


Already I can hear the stealthy tread
Of sorrow breaking through the hush of day;
I have no hope you will avert my dread,
Too well I know, that soon am mixed with clay,
They mourn the body who the spirit slay
And those that stab the living weep the dead.