Ünnepi kiadás - Tóth Árpádhoz
Ódon Könyved még mindig itt van előttem;
több ez nekem, mint egy kötet, mint bármi más:
Aranybetűs, kopott vászontokba szőtten,
igés ábrándtól ragyogó, mint a Szentírás.
A régi debreceni őszöd is itt van,
mint lombok alatt köhécselő szelíd vén;
vagy egy-egy napfény-boltív, ahogy illan
zsoltáros szép verseidnek ellágyuló ütemén.
Ízlelgetem szavaidat: fájó, anda,
szelíd, bágyadt, áldás; bíbor dobogású vér,
dalaidban aranyfényű a veranda,
s szelíd napok szent bíbora is visszatér.
És őszi parkok, lámpafényes méla hidak;
bús ecseted alatt festményekké lettek.
Bejárom, mint fáradt vándor, tájaidat,
s belém égnek, akár tucatnyi szép szonetted.
