karóujjakkal kapaszkodott,
a freskófekete eget kapirgálta
sötétben költött új evangéliumot,
s a ciborium is csak Isten hamutálcája -
neki csak korhadt krisztusdarab volt,
s nem vajúdtak számára harmatot az egek
sivatagot lélegzett az élők asztalánál,
ujjak a férges húsban, csak játszott, játszott veled

s ha mégis üdvözült, a mennyek koronáját
szaggatta homlokáról: véres aszúkönnyeket
esőcsatorna-záport ontott, s mutatta glóriáját:
ő lesz, ki megkeresztel: majd ő lesz, ki eltemet
s ahogyan felkúszott a napnyugati égen
önmagukba haltak mind a csillagok
"ölelj meg engem" mondta, "vedd végre vérem,
hogy tőled tudjam: rég halott vagyok"