Már a tél az úr a tájon,
halni ment az élet innen.
Most a kedv a búra váljon:
holt a cserje s véle minden!

Halni ment az élet innen,
szél cibálja a vézna fákat.
Holt a cserje s véle minden:
száll suhogva, nézd a bánat...

Szél cibálja a vézna fákat,
zörg a barna lomb a tölgyön.
Száll suhogva, nézd, a bánat,
nő a gyász, a gond a földön.

Zörg a barna lomb a tölgyön,
fent, az ágra bújva, varjak.
Nő a gyász, a gond a földön;
ám a tölgyfa újra sarjad!