Est idején már zúg az erdő zaját a mélyből kiontja, fent lassan az Úr is eljő pislant a csillagocska. Csendesül a fáknak odva, est idején csak zúg az erdő.
Mindenütt száll a béke. Világ s erdő szétbomol, hallgat a vándor megremegve, végleg haza vágyik a kóbor. Csend árad a fakunyhóból, ott tán a szív is békét lel végre.
Abendlich schon rauscht der Wald Aus den tiefsten Gründen, Droben wird der Herr nun bald An die Sternlein zünden. Wie so stille in den Schlünden, Abendlich nur rauscht der Wald.
Alles geht zu seiner Ruh. Wald und Welt versausen, Schauernd hört der Wandrer zu, Sehnt sich recht nach Hause. Hier in Waldes stiller Klause, Herz, geh endlich auch zur Ruh.
|