E kötet versei a klasszikus magyar líra fényes napjait hozzák vissza; egy rég letűnt világot annak ábrándos örömeivel, csendes sétányaival, szomorú alkonyaival, kicsiny kápolnás imádságaival. Mert ez a költészet elég erős és bátor ahhoz, hogy visszacsempéssze az ezernyi hangon fecsegő modern világba a szépségvágy szelíd bódultságát, biedermeier örömét.

Szinte minden költemény sajátossága az elégikusságra üdvözült hajlam, mely belső kényszerből nyeri energiáit. E líra beszédes, de nincs benne semmi fölösleges; halk és finoman hangszerelt, s talán legnagyobb erénye, hogy belső ökonómiája folytán hagyományőrző. Megőrzi a letűnt világok finom és hajlékony formavilágát, szecessziós önkényességét, s két kézzel merít az eklektikusság aranyedényéből Emberséges és mélyen emberi abban az értelemben is, hogy témaválasztásában kerüli a hatalmas izmokat megmozgató eszményeket.. Nem lép fel a világmegváltó ideák akaratával, hanem ösztöneivel a hétköznapiságban rejlő belső ünnepeket láttatja. Méretei nem terjednek a mindennapok életérzésein túlra, de az élet minden rezdülésében a láthatatlan erők működését festi könnyed plain air-ré. Kerüli az intellektus túltengést; női ösztöneivel az életet ünnepli, az anyaság, a család, a szerelem örökérvényűsége tér vissza egy érett líra őszies hangulataival.Költészetében megfigyelhető a grammatikai pontosság, a központozás értelemközvetítő szerepe. Lírájából a József Attila-i formaideál közvetítésével a múlt század elejének hangulatkultusza visszhangzik az örök emberi tartalmakkal gazdagodva. Képeiben, szófűzésében mégis modern és akartan mai. Minden verse friss és nemes hajtás egy megújuló magyar irodalom egyre dúsuló lombján. (Paál Zsolt)