Az utókor emlékezete több Szent István képet őriz és hagy örökül újabb évszázadokra.
Hogy melyik az igazi, sohasem fogjuk megtudni. De mindegyikben közös elem az állameszme és a keresztény világlátás megszilárdításának nagyszerű akarata.
Hatalmas alakja mögött felragyog a Szent Korona és a valószínűleg a nem általa írt Intelmek eszméje.
Talán könyörtelen és véres zsarnok volt, talán a Nyugat bábja és mártírja. Fejedelmi lényéhez azonban hozzátartozik a fiát elsirató apa tragikusan megrázó alakja, valamint utolsó éveinek rettegő uralkodója, aki művét, a keresztény és nemzeti államot a Szűz Anya oltalmába emeli.
Műve ezer év óta minden genocídium, országpusztítás és hazaárulások végtelen spirálja ellenében is él.
Bűnei és erényei összenőttek. Nincs senki, aki szétválaszthatná ezt az iszonyú kötést. Vállán vitte a sírba egy lemészárolt ősnemes turáni réteget annak elveszett kultúrájával, a németek által legyilkolt gyermekét, s ezrek jajszavát. De nem roggyant meg, mert isteni küldetésben fogant minden szerepe. Bukásai az Isten elé vetették, emelkedései az Egy és Örök Terv architektúrájává nemesedett.
Utókora döntött, ő a magyarok nagykirálya. 
Géniusza vitathatatlan, a legnagyobbak egyike a világtörténelemben. Két borzalmas történelmi alternatíva közül lehetett választania. Udvarába gyűlt Európa salakja és szemete. Mind fölé tudott emelkedni, hisz bármely országperzselő választása után is élet fakadt intése nyomán. Koronája a nemzetet egyben tartó szent abroncs, jobbja áldás és remény…