 | | | 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja. Kalendárium | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Szeretettel üdvözöljük! | Paál Zsolt (vezércikk) | | |  | vers | Költészet és valóság/Aranylant Darazsak dadognak az eresz körül,
hajnalban már a hideg huhog ide,
s reggelente napfény mászik
a tócsás földek sebeibe.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A kelleténél édesebb a vérem,
szememnek fénye kissé már kopott.
A porcokon mész gubbaszt hófehéren,
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ha majd becsengetek, ne zárd be az ajtót,
Lehet, éjszakára szállást kérek tőled,
Töltsd meg lágy kenyérrel akkor a szakajtót, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Fájok. Még élek.
Most nem reumás bokám,
hanem odvas fogaim
hintik rám a mérget.
Határt jelez a gyulladás,
|
| | szerelmes vers | Költészet és valóság/Aranylant A Hold fényhágcsóin
kapaszkodom Feléd
dobhártyámon zajba fulladt
szívverésem dobol |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Hová hullnak le a meghalt varjak
Micsoda csontbőség kullog velünk
Imádkozom az ízét a zivatarnak |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Azt hiszed, én is az vagyok:
csak egy virág, buta növény,
mindig egyhelyben maradok
s bodobácsok gyűlnek körém |
| | novella | Novella/Elbeszélés Zúgott, sistergett a pályaudvar; valami lármás tiszteletlenség szállt és visszhangzott fölém, az utazás egész zenekari szólama. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ónszínű ég, novemberi hideg.
Szomorú köd szitál, így lépkedek
néma sírok között némán sírva
felnézek a vésett feliratra:
„Született, meghalt, élt ennyi évet.” |
| | bölcselet és gondolat | Publicisztika/Publicisztika Halottak napja. Megyek a temetőbe halottjaimhoz, bár hiszem, (tudom), hogy nincsenek ott. "De a csontok!"
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A tükrömmel ma szembe nézek,
a fény a képen átrohan.
Kemény vonások, lágyabb részek,
az egyszervolt van máshogyan. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Sikolt a vonat, felettem lázadó
színek, s a nap még aranybója,
kezemben Szabó Lőrinc-összes,
fülemen Mozart koncsertója.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Olyan szomorú a világ,
leérnek a felhők földig.
Megyek hozzád - sírod sivár,
a táj könnytől ködösödik
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Azt hiszem, ha én nem látok,
engemet sem látnak,
körbevesznek sötétséggel
szárnyaszegett árnyak. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ülök a csöndben.
Dús, zöld hullámzás körülöttem,
mezők, füvek ringanak, milliónyi lét
döng, zörög, csivog, harkály kalapál |
| | esszé | Publicisztika/Publicisztika Amint tudjuk a tények, s köztük az emlékezet tényei is makacs dolgok. Függetlenek az azóta eltelt időtől, s társadalmi berendezkedéstől, az utókor véleményétől, vagy feledékeny közönyétől. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Az büszke láng, ez pernye sem,
betűk, szavak, mind egy kupacban.
Pár félkövér, sok teljesen,
s hátunk mögött még több tucat van. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Őszi nap volt, utaztam, egy nő
mellettem gyereket altat,
így alhatnak a föld ölében
a halottak és a falvak,
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Eszed elment, nincs irányod,
száradóban vizesárkod,
várfaladból a sok téglát,
saját erődjükbe toldják. |
| | haiku | Költészet és valóság/Aranylant
az élet tavasz
béke lesz bennem a tél -
végleges magány
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Ott állunk a kör közepén
a Hrabal-sörözőben, Bálint nap előtt,
a havas Pesten egy februári este.
Épp, hogy elmentél,
épp, hogy ideértem. |
| | novella | Novella/Elbeszélés A domboldal töredezett kövű járdáján magas, negyvenes férfi kapaszkodott fel kimért mozdulatokkal, fekete, elegáns kabátját vigyázva.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Mert az számít, aki posztol,
a válasz gyors, szavad fegyver.
Ujjad hegyén ül a foszfor,
lobban a láng, nem is egyszer. |
| | vers | Költészet és valóság/Ezüstlant A Hold arca vízbe szédült,
hangtalanul fennakadt,
a vak is úgy őrzi rémült
szemében az árnyakat. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant A tavalyi ősz forróbb volt még,
most gyors esőktől fullad a város,
néha nem látszik a ház a ködtől,
s az összes utca prüszköl és sáros.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nem hiszek már benned, és nem is
tudom, ha vagy, merre,
ha szembejönnél, rád sem néznék,
ahogy a legtöbb emberre. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Vagyunk még néhányan itt,
addig, ameddig, kitolt határokig,
okkal és oktalanul,
jellel és jeltelenül,
ezer ideiglenes jelenben
|
| | aforizma | Publicisztika/Publicisztika Az erkölcs az, amit másoktól elvárunk.
Egyetlen dolgot nem bánunk meg, az a hibánk.
A szépségnek mindenki megbocsát, csak az észt kritizálják. |
| | életkép | Költészet és valóság/Aranylant Por van, hónaljszag, félhomály,
egy nő a pultnál jajveszékel.
Jövője nincs, a múltja fáj,
és nem segít a "többet ésszel",
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nézlek és látlak is talán,
ujjak, kezek, nyakad íve, vállak,
idegen vagy, de még szelíd és szép,
forgatlak, mint egy gyufaszálat. |
| | lírai költemény | Költészet és valóság/Aranylant Már utolsót villan a nyár
a Duna szabdalt-fényű tükre fölött,
az idő mellém ül vétkeit meggyónni,
vagy tán ott áll régi padunk mögött… |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Láttam egy kék elefántot,
Két fülével felhőt szántott,
Ormányából körbe-körbe
Szelíd esőt szórt a földre.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Lassanként összeszeded, e széthulló világ darabjait,
poros, sötét polcokon lomolsz, pakolod sorban
a gazdájuk, feladatukat vesztett holmikat, ruhákat |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Éjjelente visszajárok hozzád.
Ráncos kezemben fonnyadt csokorral
teszünk egy sétát a régi kertben,
miközben nézzük egymást szótlanul. |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant
Még nyár izzik az őszben
és kínoz még ezernyi fajt,
úgy cipelem magam magammal,
mint egy eldobott sóhajt.
|
| | rapszódia | Költészet és valóság/Aranylant Komor napok kondulnak és ülnek felettem,
megrövidült a nappal - érzem csüggedetten.
Magamra gondolok, s amit látok, sírkamra: |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Csendekből kitördelt
apró sugarakkal
díszíti szép haját a Nyár.
Patakok medrében
arca visszaragyog
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Fúj a szél; megállok halkan
egy pár percre az ablakban,
és nézem a kicsiny kertet:
pár rigó szőlőt szemezget.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Látod, megint kitárult még egy ablak,
s lágyabb a könny egy hosszú év után.
A kínok lassan végleg elmaradnak, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Időm tükreibe nézek,
törtszárnyú, csonka mulandóságba,
egykori, s majdani végső zuhanásba,
s érzem, jelenem elernyed, |
| | novella | Novella/Elbeszélés Zolika szép arcú, de bágyadt tekintetű kisfiúcska volt. Sokszor elnéztem, ahogy kiközösítve áll az aprócska iskolaudvar egyik sarkában.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nem vesztem el, s nem álom ez, nem holdkór;
hazudj, tagadj, de csontodig hatol,
ha csendjeim szavakba döntöm olykor, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Kinyílt a világ, fut a nap, az ég, s rovarhad
dong, lesi a fát, a földet, minden, mi étek,
a földek és a fák megindulnak, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Küszöbön tapos már az ősz,
Nyár-postás hoz még levelet,
Úgy érzem friss vagyok, erős,
És mindent legyőzhetek.
|
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Árva nyár hull árva csöndbe,
kévék, rögök összekötve,
árvaságunk gépbe szőve,
csont-árny mögé elrejtőzve, |
| | vers | Költészet és valóság/Aranylant Nőnek a kukoricák, füvek,
gyöngyöznek a fák,
lombosodó, öreg almaágak
hajlanak a földig, porladó |
|
|
| |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika