Egy április végén, mikor felszökken a fény,
s remeg a lomb amott;
tűnődöm a holtak s szeretők porhüvelyén,
kiket más elhagyott.

Oh, városi fák, oly sok év után még mindig,
halkan szóltok velem!
Sírtok - míg a telek hullt lombotokat hintik -
az összes léptemen!

De ce tardif avril …

De ce tardif avril, rameaux, verte lumière,
Lorsque vous frissonnez,
Je songe aux amoureux, je songe à la poussière
Des morts abandonnés.

Arbres de la cité, depuis combien d’années
Nous nous parlons tout bas!
Depuis combien d’hivers vos dépouilles fanées
Se plaignent sous mes pas!