Barna gesztenyefák sok fonnyadt, szép levéllel.
Az este csendes, némán suhannak az árnyak,
holtak válaszolnak egy énekes madárnak,
s Angéla mellett a szőke tanító lépdel.
A templomból még tisztának látszik a halál;
véresebb rögök mégis okot adnak gyászra.
A kaput a sekrestyés mára már bezárta,
s egy nővér a kertben egy szellemmel szóba áll.
A pincékben aranyló borok nemesednek;
illatos almák, a fénylő boldogság közel.
A gyermek hálás, mert az est új mesét hoz el;
de olykor lángja gyúl a szelíd őrületnek.
Sárga rezedák kékje árad; s bent gyertyafény,
a hajlék szerény, de rend és tisztaság várja,
a fák felé magányos sorsnak siklik szárnya;
az ajtó előtt az éj, nyugodt angyali lény.
Winkel am Wald
An Karl Minnich
Braune Kastanien. Leise gleiten die alten Leute
In stilleren Abend; weich verwelken schöne Blätter.
Am Friedhof scherzt die Amsel mit dem toten Vetter,
Angelen gibt der blonde Lehrer das Geleite.
Des Todes reine Bilder schaun von Kirchenfenstern;
Doch wirkt ein blutiger Grund sehr trauervoll und düster.
Das Tor blieb heut verschlossen. Den Schlüssel hat der Küster.
Im Garten spricht die Schwester freundlich mit Gespenstern.
In alten Kellern reift der Wein ins Goldne, Klare.
Süß duften Äpfel. Freude glänzt nicht allzu ferne.
Den langen Abend hören Kinder Märchen gerne;
Auch zeigt sich sanftem Wahnsinn oft das Goldne, Wahre.
Das Blau fließt voll Reseden; in Zimmern Kerzenhelle.
Bescheiden ist ihre Stätte wohl bereitet.
Den Saum des Walds hinab ein einsam Schicksal gleitet;
Die Nacht erscheint, der Ruhe Engel, auf der Schwelle.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
