A sóhajod csupán egy folt a párnán,
az énedet még most sem ismerem.
Homályos emlék: szédített a látvány,
vibrált a fény, forgott a táncterem...

Néhány pohár, más, szóvirág és közhely,
viszont-mosoly, megérzett párhuzam.
Egy pillanatra sem hittük, hogy több kell,
hagytuk repítsen az, mi ránk zuhan.

Intett a hold, fölénk hajolt a hajnal,
botlott a szó, elnyúlt az ékezet,
és tükreinkben összekócolt hajjal
rohant tovább, mi meg sem érkezett.

(Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)