Majd elfogyok én is, mint a Hold az égen,
És a földi létem árnyékává válok,
Az anyaföld segít, mindent megold szépen,
Lesznek fák belőlem, vadonnőtt virágok.
Míg köztetek voltam, versben virágoztam,
Volt tavaszom, szelíd, de sosem volt telem,
Kérni szégyenkeztem, igy hát lemaradtam,
Hiába mutattam üresen két kezem.
Majd elfogyok én is, csillagtalan éjjel
Arcom ráncaiban fészkel a halál,
Ha az emlékemet a kor tépi széjjel,
Szívével keressen, az aki rámtalál.
Vetés 2024 10 22
A verset illusztrálta Hilda Schnell
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
