Még nyár izzik az őszben
és kínoz még ezernyi fajt,
úgy cipelem magam magammal,
mint egy eldobott sóhajt.
Ősz volt, mikor írtam és írtál,
ablakodból küldted a holdat,
messzire sikít a vonat, s felette
az ég kéken dalolgat.
Pedig még nyár izzik az őszben,
valahol valaki valakit temet,
s a kerítések csámcsogva
gyűrik el a leveleket.
Az ősz… a mi őszünk,
rongyos leveleit újra ásom,
elvetted már magad tőlem,
és vele vetted ragyogásom.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
