Nem hiszek már benned, és nem is
tudom, ha vagy, merre,
ha szembejönnél, rád sem néznék,
ahogy a legtöbb emberre.
Mondhatnám, hogy őrült vagy,
és még annyi rosszat.
Soroljam? Ugyan! Akkor
veled kéne lennem naphosszat.
Jó, hogy nem vagy, a neved
nyiszál, ahogy egy tompa kés,
régen az élet voltál, s mint
az éhezőnek az evés.
Nem vagy már és szabad vagyok,
szabadultan egy új magam,
kidobtam élted, élem az enyém,
máshogy egyedül… és parttalan.
 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
