Hozzád szálló gondolatom mindig fűszeres;
egy jel, s pillantásod hirtelen édessé mélyül.
Lábad alatt a hab fényesen fehér, különleges,
s a világ öröme rajzolódik arcodra reményül.

A rövidke szerelem furcsán ver béklyóba,
s ugyanezt kínálja nekünk az öröm és a bánat.
Egy órája még nevedet firkálgattam a hóba;
s egy percre rá a homokba véstem strigulákat.

A sétányra már néhol aranyló levelek hullnak,
kedves párok kószálnak, pedig már éj horgad.
Sárgája homálylik őszi boromnak, poharamnak,
melybe tavaszi rózsáidnak szirmát beleszórtad.