Messzebb őrzők állnak, drága fák, rejtelmes és csoda-hieroglifák, lásd, velük mily´ ékes imádott, de magányos lugasodnak büszke törzse? Az árnyas lombok puhán ölelnek, édes enyhet nyújtanak a perzselve izzó Nappal szemben, akárha Lesbia csókja égetne. Szűken fizetett hűségemért, gúnnyal nevetve, de kettőnk nevét elmédbe véste, örök szerelmemet hitvány rongyként lábad elé vetve, a szerelem elfoszlott a szélbe, s mi tűrünk, de vajon meddig bírjuk e néma keservet! Hát ne beszélj nekem a szerelemről: ne ejtsd nevemet együtt a romlott Lesbiával, nevess, ha ígéretet hazudik bárki csalárdul: hitszegőt láss mögötte, a szomorú káprázat mérget csöppent szívembe s engem halálra ítéltet.
José-María Heredia : La cifra ?Aún guardas, árbol querido la cifra ingeniosa y bella con que adornó mi adorada tu solitaria corteza? Bajo tu plácida sombra me viste evitar con Lesbia del fiero sol meridiano el ardor y luz intensa. Entonces ella sensible pagaba mi fe sincera y en ti enlazó nuestros nombres de inmortal carino en prenda !su amor pasó, !y ellos duran cual dura mi amarga pena! Deja que borre el cuchillo memorias !ay! tan funestas. No me hables de amor : no juntes mi nombre con el de Lesbia, cuando la pérfida ríe de sus mentidas promesas y de un triste desengano al despecho me condena. |