A ma este ezer emléket dajkál, sok a szomjas kérdés mit elvermelek mélyen, hiába csitít a langyos, szikra éjjel, mégis árnyékba bújtat most a kétely... És míg a Dunába csillagok csorognak, és nehéz fellegekbe bomlik szemednek sötétje, a barna pillanat szótlanságot lakatol a számra, és bennem valami gyönyörű kegyelem ébred. Pedig ma fájt a nappal, és most is fáj - nem tért nyugovóra: nagy, lázas betűket firkál a szél a porba, a hetyke szellő lágyan odébb tolja könnyű vétkeimet, - s nézd... már éjjel három óra. Hallgatag ülök, az éj a fák között motoz, - távolról felsír egy sziréna: tűz van? vagy valaki most készül születni? ki tudja? - , majd feketével pettyez a csönd megint, lila bólogatás az orgonák sora; most minden nesz oly' közel: - és mint Te, mikor búcsúzol tőlem..., - a májusi hajnal puhán átölel.
Budapest, 2005. májusa
|