Az első diók a földre hullnak

- koravén koppanása az időnek -

foszladozva búcsúzik a rőt nap,

szelíd fényei a háztetőkre dőlnek.

Tompa árnyék reszket a fa alatt :

szürke kérgén már az est kapar.

Távol aranylanak a bódult bogarak,

az udvaron lágyan omlik a téglafal.

Roskadó kosár, a gyümölcs leszedve.

Vizek felett szedres éji szél susog.

A hamvaskék, cseppenő csendbe

lassan hanyatlanak az ősi cédrusok.