Még az utolsó percben sem tűnt fel semmi,
- mélyet sóhajtottál belőlem, együtt ködlött
a jövőbe vetett gondolat, s körötte a csend
hullámzott, mint sima víztükörre hulló csepp.
Ajkad még érinthettem – szuszogtál, ziháltál –
parázsló vég! – szemed tükrözte a sötétben
az utolsó percünket, kék tekinteted vörösfény
effektusa, jaj! mélyemet kutatta, s mint rossz
rímtelen verset, mit papírkosárba vet a költő,
úgy hajítottál magad mellé, s tapostál az utca
kövén laposra engem, az utolsót. Én, ostoba!
ki hitt még benne: talán fél óra múlva újra
lobog a láng, mely izzítja sóhajod ismét,
s velem tüdődbe füstölve hömpölyög a vég.
2006.03.14 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
