Semmit sem hoztam, és semmit sem viszek, puszta kézzel, könnyű szívvel jöttem - és megyek. Ami eltelt két sírás közt, az lehet csak álom, lehet az élet: bárhogy nevezed, egyre megy. Kemény telek, forró nyarak elperegnek a végtelen mese szálán, esőcsepp, vagy könny peregjen táltos dobbal életfánknak ágán. Jégtűk közt, vagy meleg lángon, lovagolva az Urálon túl, vagy innen, semmit sem hozok, és semmit sem viszek, hacsak nem találsz el az ősök sistergő nyilával, és mérgezel magyarnak engem - minden holdtöltekor újra - Emese álmából felszálló szent Turul madár.
|