Messzi nyúlik csúcsa az ég vizébe,

büszke törzsén sárga a gyanta nyáron,

téli fagyban zúzmara hinti szikrát

tűlevelére.

Csüng az ág, tópartra leszáll az árnya,

hűs vizét fodrozza a déli szél, majd

bús levélről hullik a könny, akárha

sírva fakadna.

Mint a szőlő fürtje, fehér virága

ontja mézízű zamatát a réti

szélbe; méhek halk dala-zümmögése

zeng a fülembe.

Hófehér kérgén a sötét rögöcske,

szűzi-karcsú hölgyei dús ligetnek,

szórja Nap fényét, sugarát kiszűri

lombkoronája.