tűznek alkotok, az enyészetnek élek

harcigázmezőn a hantolatlan testek

vetésforgója: vér és viasz az Isten marhabélyegén,

a meg nem születettek jajgatása - én

a pusztulás, a beteljesületlen lehetőség vagyok -

kopognak a rögök, pereg a futóhomok

arcomról, ha nézlek, s az élet lassan tovagördül

miközben az évszak-vén, esztendős fák csendes folyosóján

lassan felnövök az idolum diaboli éjsötétjéhez,

hozzád könyörgök,

mert lezuhanok ha te is eleresztesz