Egy okot mondj, miért ne mondjam el,
milyen erővel viharzik bennem a harag,
egy okot mondj, miért ne akarjam,
és kitől kell kérnem,
hogy lélekben is mindig enyém maradj...?
Igen, tudom,
úrrá kell lennem az emésztő gondon
mellyel a mai napot is ízeire bontom,
melyből hiányzol, és nincsen békességem,
nincs, és nem is lesz,
míg kezed hűvösét újra arcomon nem érzem.

Ami dér még tegnap volt a fákon,
holnap már a márciusi fénnyel lecsorog,
én már tudom, én már előre látom:
magadban az én örömömet is hordozod.
Várlak, jössz majd a reggeli vonattal
és veled izmaimba költözik az éltető erő, -
így nem törődöm hát a kora hajnali faggyal,
mely a megújuló föld méhéből tör elő.
Tudom, nem kellene szép szavakat írnom,
lenne versem bár nyersebb,
de nem lenne tőle igazabb,
próbáltam, de nem tudlak másként igazolni,
csak ha ennyire őszintén kiadom magamat.
Csupán türelem kell,
és a tökéletes perc majd ideér,
így hát várlak, - míg bibliát ír rólad a szenvedély;
...ennyit tehetek: várni kell, magunkban hinnem,
és tudom, érzem, úgyis ránk tekint az Isten.
Egy okot mondj ellenem, - ugye nincsen...?