Tavaszodik már, de annyira halkan; a világot a tél vacogtatja még. Pár rügyecske nagy félve előbukkan, s éjjel fagyos dér alatt borzong a rét. Ám enged végül, s ezerszín ruhát ölt egy reggel minden bokor, faág s fűszál: jáde, smaragd s ki tudja még, mennyi zöld, és a szélben friss élet illata száll! Nézd, centiket nő a levél naponta, minden kis bimbó fogja az ecsetjét, mosolyt és örömet fest az arcodra: boldog leszel, hogy elmúlik a sötét. Mi is aludtunk, tavaszunk a remény: erőre kap végre a Nap meg a fény.
2011-04-13 |