Ujjlenyomat-pontban érinted lelkem, fekete tintába préseled a percet, sűrű, alvadt vérem csikója rebben, - átvágtat vadul a fásult sejten.
A délibáb holt puszták falába foltoz, delej-áramok patáján döng szívem, ha látnám magam saját tükrömben állva, azt hinném, elment a maradék eszem.
Az ablak csak egy vak szem a tájon, hályoga tompít egy-két redőt, az egész lelkemmel üveggé válok, egy érintésedtől szilánkra törhetőt.
Vetés 2011-03-9 |