Mióta nem vagy itt, a lépcsőház
kövén száz alkony megtalált,
a tej is fakó, szaga is lett,
így mímeltük a szép halált.

A lépcsőn aludtam, fél méter béke…
(Még messziről a vonat fütyöl ide),
hangtalanul sírtam, ordibáltam,
mint aki nyúlkál önnön sebeibe.

A rossz falakon szörnyek jártak,
szél és szakadt levél, mind a rokon.
Hittem, jó lesz várni téged, míg az
ősz kapirgált az ablakomon.

Aki alszik, összerezzen, s ugrik
néha egyet, akár a pohárból a bor,
egy munkásfiú hajnalt füttyent,
s én itt maradtam a gyerekkorból.