Sötétlik már a vörhenyes ég alja

S mi mindennappal gyávábbá lettünk

Fülledt estek járnak el felettünk,

S a hegyeket az iszonyú est takarja.

Millió fény hull a dombíven túl.

S harangszót kondulnak vissza a fák,

csillagot szór egy vízbe bukó lapát,

és a táj fölé az ég magasul.

Rozssárga ívén a vércsapzott nap,

mint sunyi képű vén koldus, haladt,

s körötte felizzott a földszagú lég.

Majd sistergő tűzesőként hullott le,

s alant a város millió pikkelye

alatt halálszagú máglyaként elég.