Egy régi érintés, még ha fáj is, felragyog,
keskeny pallóvá lesz egy elhagyott napon:
lélek-érintőtől szuvas deszka vagyok,
- emlékeztetőmet álompartig rakom.
Vannak kis mondatok, örök bennrekedtek,
- fuldokló torkában utolsó levegő -,
nagyon bolond az, ki emlékből verettet
szépülő igéket, ha elfogy az erő.
A balga remény noszogtat,
seprűre kap,
visítva elrobog.
Egy kicsit morognak,
aztán földre dűlnek,
az örök csendbe zárt
kegyvesztett angyalok.
Vetés 2014 07 18 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
